Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)
A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.
Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat harmadik részeként egy csavaros, izgalmas és összetett történetet kaptunk, bár én nem is számítottam másra. Tudtam (mint ahogy az előző két résznél is ez történt), hogy teljesen a könyv hatása alá fogok kerülni, és még egy jó pár hétig leragadva maradok majd az 1901-es év székesfővárosában.
Tűkön ülve vártam, hogyan bontakozik majd ki a legnagyobb rejtély, a sorozat történetének középpontja, Hangay Emma elrablása, és meg kell mondjam elégedett vagyok a végkifejlettel. (A függő véggel egyáltalán nem, hiszen alaposan megcincálta az idegeimet – de erre majd később térünk vissza.) Továbbá hihetetlen számomra, hogy ennyi csavar és történés közepette mégsem csúszott hiba a fő történetszál kibontakoztatásába – az egész egy egy… nem is tudom, egy történetírói balett tánc, amely úgy olvastatja magát, hogy ember legyen a talpán, aki le tudja tenni.
„–(…)Asszem a nyomozók aligha hinnék el nekem, hogy mindkettőt a pech nevű járvány „megbotlottak, oszt beleestek valamibe”- változata vitte el.”
Szereplők szempontjából is nagyon-nagyon tetszett ez a kötet. A régi szereplőknél remekül megfigyelhetjük a karakterfejlődést, ami egy többrészes könyvsorozatnál nagyon fontos elem. Leginkább a főhősnő, Mili személye tetszett, és az, ahogyan tényleg végigkövetjük, hogyan válik egy kis hebrencs marosvásárhelyi lányból érett, pesti nővé. Az ő és Ambrózy báró kapcsolatát továbbra is imádtam, a kettejük személybeli különbsége és szikrázó vitái, amelyeket a közös szenvedélyük, a detektívmunka fog össze igazán üdítővé és érdekessé tették a dialógusokat.
„– (…) Kisasszony, kérem, most meg hová rohan?
– Remélem, olyan bajba, amiből nincs kiút, maga érzéketlen… kőszívű… lelketlen főnemesi tuskó – kiáltottam a konyhaajtóból, amit aztán úgy vágtam be magam után, hogy csak úgy dörrent.”
Olyan ismertebb nevek is felbukkantak a történetben, mint Krúdy Gyula vagy Széll Kálmán, és mindez olyan mesterien lett beépítve a Böszörményi Gyula világába, hogy akár el is hihetnénk, hogy tényleg megtörtént.
De ami igazán élvezhetővé és maradandó élménnyé tette számomra ezt a sorozatot, az az író stílusa. Egyszerűen az, ahogyan ír, egyszerre humorosan és komolyan, régiesen és mégis gördülékenyen az annyira de annyira… nem is tudom, különleges számomra. A korabeli szavak használata, az arisztokrácia idegen kifejezései és a tolvaj szleng keveredése pedig csak még érdekesebbé és egyedibbé tette számomra a könyv szövegét. És (most mindenki kapaszkodjon meg…) én… szerettem a lábjegyzeteket.
Hogy MI???!
Igen. Jól olvastad. Sok más blogger cikkében láttam, milyen zavaróak a lábjegyzetek, és hogy megakasztják az olvasás menetét és hajjajjajj meg blablabla ésatöbbi, de hogy őszinte legyek, nekem nagyon bejött.
Hogy miért?
Mindjárt kilyukadunk arra is, mert esküszöm, ez a cikk is megy egy ilyen végső követeztetés levonás felé, csak még nem látszik.
Mivel nagyon szeretem a történelmet (első sorban ezért kezdtem bele a sorozatba) tetszett az, ahogyan az író finoman, de lényegre törően fejteget olyan korabeli társadalmi problémákat, mint a nők egyenjogúsága, a társadalmi rétegek közti különbség vagy a rasszizmus. A korabeli öltözködés és etikett tökéletesen pontos bemutatása pedig csak hab volt a tortán.
Nos tehát, hogy összefoglaljam ezt az utolsó pár bekezdést, egyszerűen… nem is imádtam, nem, lenyűgözött mennyire korhűen és pontosan mutatja be az író az 1900-as évek elejét, mindezt létező emberekkel és egy összetett, izgalmas és csavaros történettel megspékelve. Ismét azt kell mondjam, mint kezdő, amatőr író (talán még az sem vagyok, mindegy), számomra Böszörményi Gyula munkássága mindig is elöljáró példa lesz, ha ne adj isten eljutok egy saját könyv publikálásáig.
Nagyon remélem lesz negyedik rész, mert ilyen függővéggel befejezni egy könyvet… napok óta nem alszom emiatt, annyira gyilkos. Erre lélekben fel kell készülni, és még úgyis megrázó. Na mindegy… valakinek meg kell ennie a magne b6-ot a lakásban nem?
Történet: egyértelműen 10/10*
Szereplők: dettó
Borító: 10/8 szegény lánynak kis híján lephotoshoppolták az orrát ott elöl, de ezt leszámítva nem rossz, és továbbra is idézi a könyv hangulatát.
Összesítve: 10/9
Igazából nincsen külön korosztály akinek ajánlanám. Igazából ez a sorozat ifjúságinak reklámozva, de nem látom akadályát annak, hogy bárki más is élvezhesse. Szerintem ez tipikusan az a sorozat, amiben mindenki talál valamit, ami tetszik majd neki – nekem ez speciel minden volt gyakorlatilag, de hát ez csak az én véleményem… :)
