Michelle Hodkin - Mara Dyer eszmélése (Mara Dyer 1.)
Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda.
Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a baleset, amelyben a barátai életüket vesztették, ő viszont titokzatos módon életben maradt, nem egyszerű véletlen volt.
Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes.
Nagyon téved.
Mivel a fullszövegből nem tudtam meg túl sokat, érdeklődve fogtam neki a könyvnek. Voltak bizonyos elvárásaim mások dicsérő kritikáit olvasva, és nem mondhatnám, hogy csalódtam.
A sztori alapján ez a könyv lehetne akár egy egyszerű paranormális YA regény is, de több dolog is van, ami miatt egyszerűen képtelen vagyok egy lapon említeni mondjuk Szurovecz Kitti Fényemberivel, vagy akármelyik hasonló alaptörténetű könyvvel. Mert miről is van itt szó?
A sokat megélt főhősnő rátalál a szerelemre, miközben akárhogy is igyekszik, a múltja nem engedi el. Elmondhatatlanul sokszor olvastunk már ehhez hasonló sztorikat, de a Mara Dyer Eszmélése most mégis tudott újat mutatni.
Az egyik ilyen megkülönböztető jegye a hangulata volt, legalábbis számomra. Akármi is történt, legyen a helyzet boldog vagy szomorú, romantikus vagy családi, az a kis sötétség mindig ott volt a háttérben. Mara folyamatos rettegése és a poszttraumás stressz okozta látomásai remekül kiegészítették azt az elgondolást, ami a főhősünkben is csak úgy a könyv felénél fogalmazódott meg: mi van, ha ez a helyzet nem is történt meg? Soha nem tudhatjuk, hogy most egy valós jelenetet olvasunk, vagy a főhős egyik látomásban vagyunk benne. Még Mara sem sejtette, hogy mennyire őrült (már ha egyáltalán az), mi pedig így végképp magunkra voltunk utalva, hogy ezt megítéljük. És ez volt az a fajta sötétség, az a fajta feszültség, ami a könyv első oldalától az utolsóig (nem vicc, megnéztem!) kísért végig minket.
A történet így kétségkívül eredetibb lett, mint ahogy arra az ember első látásra számítana.
Továbbá, a főszereplők közötti romantikus szál sincsen túlmagyarázva, és bár páran kissé kevesellhetik a könyvben a romantikát, szerintem itt egyáltalán nem hiányzott a felesleges enyelgés.
A szereplők terén nem mondanám azt, hogy az írónő olyan nagyot alkotott. Tetszett Mara bátorsága, és az a megrendíthetetlen elszántság ahogyan családját védte, és Noah karaktere is szerethető volt, bár kissé kidolgozatlan.
És itt elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol elmondom, hogy ez a kötet minden zsenialitása és eredetisége ellenére nagyon érződik, hogy mennyire elő akarja készíteni a következőt. Rengeteg kérdés maradt nyitva, kezdve Mara és Noah „képességeivel”, továbbá azzal hogy egészen pontosan mi is történt akkor, amikor az a bizonyos épület összeomlott. Sok karakter nagyon kidolgozatlan (kezdve a hősszerelmes Noah-val), és mindenhol ott lebeg az az ígéret, hogy „majd a következő kötetben megérted”. Ezzel persze nincsen semmi gond, de azért nem kell túlzásba vinni a rejtélyeskedést, na. A könyv vége felé már kissé zavaró volt, hogy nagyjából semmit nem magyaráztak meg nekünk, és bár a sztori így is kellően élvezhető volt, ez attól félek jelenteni fog nálam pár mínusz pontot.
Sztori: 10/7 Kétségívül eredeti, imádtam az írónő írásmódját és a folyamatosan fenntartott hidegrázós feszültséget, de amint mondtam, zavart a sok nyitva hagyott kérdés. Na majd a következő kötetben…
Karakterek: 10/8 Bár a főhősnő kifejezetten kidolgozott és erős karakterrel rendelkezdett, ez már sajna nem volt elmondható a másik főhősről és a mellékkarakterekről.
Borító: 10/10 Imádom!! A kép és a szín tökéletesen jellemzi a könyv hangulatát, és kétségívül segít abban, hogy megakadjon rajta az ember szeme egy könyvesboltban. :)
Összesítve: 10/8
Mindenképpen tudom egyébként ajánlani a könyvet bárkinek aki szereti a YA köteteket, továbbá ha szereti ha egy kicsit futkos a hátán a hideg. :D
Itt a cikk végén azért meg kell említenem, hogy a könyv durva függővéggel rendelkezik, úgyhogy mindenki készüljön fel! És nem kell kiakadni, a Könyvmolyképző még idénre ígéri a következő részt. ;)
