Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve
Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak?
Szép új világ?
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?
Amikor először elolvastam a fullszöveget egy szokásos „semmit nem veszek aztán véletlen négy könyvvel sétálok el” könyvesbolt látogatásom során, tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Egyszerűen muszáj.
Mivel imádom a disztópiákat, nagy elvárásokkal kezdtem neki az Unwindnak, és mit ne mondjak… végül is jól állta a sarat.
A világ amit Neal Shusterman felfest nekünk egyszerűen hátborzongató. Nagyon tetszett az egész alap sztori, és a történet központja a titokzatos szétbontás, aminek során a nemkívánatos kamaszok testrészeit úgymond „újrahasznosítják”. Eleinte húzogattam a számat azonban. Mégis hogyan lenne képes egy szülő aláírni egy ilyen megrendelő lapot, amivel – akárhogy is szépítjük – kérelmezi a gyermeke megölését? Egyetlen normális ember sem lenne képes együtt élni egy ilyen tettel, vagy akár csak elgondolkozni rajta – legalábbis a mai gondolkodásmóddal szemlélve.
De ahogyan jobban belevetettem magam a történetbe, úgy értettem meg lassan, hogy pontosan ez a szépsége a disztópiáknak. Ezek a könyvek egy olyan romlott, beteges jövőképet festenek fel, hogy a legtöbben csak rázzák a fejüket, hogy ilyen nincs.
Oké, de ha visszanézünk mondjuk háromszáz évvel a történelemben, azt látjuk, hogy ennyi idő alatt bizony megváltozott az emberiség világnézete – és ha ezen a vonalon megyünk tovább, rá kell jönnünk, hogy elképzelhető, sőt, biztos, hogy pár évszázad múlva is változni fog. A kérdés csak az, hogy milyen irányba? Csak remélni tudjuk, hogy végül nem egy olyan világ fog létrejönni, amilyet Neal Shusterman alkotott meg…
„Először csak a „problémás” címkét aggatták rá, majd „veszélyes” lett, végül pedig „bontásra ítélt”.”
Szóval igen, a történetet imádtam. Eredeti volt, és a hideg futkosott tőle a hátamon (megjegyzem, az utóbbit el is vártam, mert azért na). Nem azért olvasok ilyen könyveket, hogy szépeket álmodjak – ó igen, egyszer rosszat is álmodtam tőle. Ez nem sok könyvvel fordult még elő (talán eggyel sem?). Az a hideg közönyösség, ahogyan az író közli azt a sok szörnyűséget ami történik, na attól lesz az Unwind egy jó disztópia.
Mindezek ellenére voltak dolgok amik egy kicsit zavartak. Vegyük például az E/3-as, jelen idős írásmódot. Atya ég! Ez az egyik legrosszabb. Minden szempontból. A karakterek nem jöttek át annyira, mint amennyire azt szerettem volna az E/3 miatt, az egész „futkos a hátamon a hideg” dolog hitelesebb lett volna, ha részletesebb, esetleg múlt idős írásmódot kapunk. Lehet hogy itt is velem volt a hiba részben, mert be kell ismernem nagyon nem szeretem az E/3 jelen időt. Mondjuk nem tudom ez hogy tud valakit nem zavarni.
„Telefonja csörgése riasztja fel. Connor nehezen tér magához. Nem akarja elengedni az álmot.”
Egy olyan könyvtől, aminek a hátulján a felnőtteknek ajánlott szöveg olvasható, szerintem elvárható, hogy ne úgy legyen meg írva, mintha egy harmadikos munkája lenne. Hiányoltam az elborzasztó „trutymákolós” leírásokat, és a gördülékenyebb dialógusokat. Sokkal inkább éreztem magam kívülállónak olvasás közben, és nem tudtam annyira azonosulni a karakterekkel, amennyire szerettem volna.
Viszont a folyamatos szemszögváltás (szigorúan E/3-ban maradva) és a rövid fejezetek tetszettek. Így tényleg minden oldalról megismerhettük a történetet – elsősorban a három főszereplő szemszögeiből, de alkalmanként a mellékszereplők is kaptak egy-egy rövidebb fejezetet.
Ami számomra kiegészítette az egészet, s ami miatt első sorban kiszúrtam ezt a könyvet a többi közül az viszont a borító volt. Tudom, tudom, azt mondják ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján, de nekem ez is nagyon fontos pont, szimplán azért mert szeretem ha egy könyv jól néz ki a polcomon.
És tudom, hogy ez a példány valamelyik jól látható helyre fog kerülni, mert megkockáztatom, a magyar borító még az talán amerikainál is jobban sikerült. Számomra nagyon jól előrevetítette a könyv történetét és hangulatát, és ezt nagyon szeretem. Szóval piros pont a borítótervezőnek.
Tehát összegezve, én egy beteges, fordulatos disztópiára vágytam, és jórészt meg is kaptam. Az írásmód ugyan lehúzta számomra az élményt, de még így is jó érzéssel váltam el a könyvtől.
Történet: 10/9 Eredeti, fordulatos és beteges. Imádtam.
Szereplők: 10/7 Az élvezhetetlen írásmód miatt nem jöttek át annyira, mint ahogyan azt szerettem volna, és talán kicsit kidolgozatlanok is voltak, de ezektől eltekintve megszerettem őket.
Borító: 10/10 Tökéletes.
Összegezve: 10/8.5
Mivel ez a kötet a Könyvmolyképző Hard Selection kategóriájából való, eleve nem kell említenem, hogy milyen korosztálynak ajánlott. Fiatalabbak semmiképpen ne ilyen könyvvel kezdjenek a Könyvmolyképzőnél, arra ott vannak a Vöröspöttyös - és Kaméleon könyvek, meg még sok más. Én tiniként nagyon élveztem, és egyértelműen tudom ajánlani felnőtteknek is.
Akárkinek aki szereti ezt a science-fiction/világvége irányzatot, vagy aki csak valami más stílust szeretne felfedezni, tudom ajánlani, mert nem fog csalódni. :)
