Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn Trilógia 1.)
Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt.
Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel…
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.
Legelőször valamikor két éve olvastam ezt a könyvet, és már akkor is nagyon megfogott. Amikor egy szokásos könyvesbolt látogatásom során megláttam az ifjúsági kupacban, rájöttem, hogy hiszen nekem ez még nincs is fenn a polcomon!! És ha már megvettem, akkor ugye nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy újraolvassam, viszont féltem, hogy esetleg nem fog annyira tetszeni, mint elsőre…
Tévedtem, mert ez alkalommal is hihetetlenül magával ragadott! Nem szoktam újraolvasni könyveket, pont ezért, mert néhányszor már megtettem, de ugye másodjára már tudja az ember, hogy mi fog történni, és úgy nem olyan élvezhető, mint elsőre…Na de ez a könyv! Szerintem másodjára még jobban élveztem, mint elsőre, komolyan. Na de térjünk át a kifejtős részre, oké?
Szóval. Ez egy posztapokaliptikus-romantikus könyv, ami számomra egy kifejezetten új műfaj. Eleinte mondjuk féltem ettől a sápadtas dologtól, hogy nagyon zombisan fog visszaütni, az pedig annyira eredeti, hogy semennyire (manapság már a csapból is zombik folynak komolyan), de nem! Az írónő rendkívül jól meséli el a háttér sztorit, a világvégét, és a biológiai katasztrófa áldozatait a „sápadtakat”. A könyv tele van eddig sehol nem látott új elemekkel, új elképzelésekkel, és így összességében hihetetlenül eredeti, ami nálam hatalmas plusz.
A nézőpont váltakozik, legfőképp a két főszereplő között, de például olvashatunk fejezeteket Pippa apjától és nagybátyjától is, valamint egy régi felmenőjétől Victor Kenn-től – egyébként meg a világvégét így magyarázza el az írónő, afféle visszatekintésként Victor Kenn naplóbejegyzéseibe. És mindannak ellenére, hogy a teljes sztorit legalább hat ember nézőpontjaiból rakhatjuk össze, az egész teljesen érthető. Pedig eleinte féltem, hogy maga az írónő is belegabalyodik a végére, de sehol nem találtam hibát. Egyetlen egyet sem.
És egy ilyen jó történettel, és kiváló írásmóddal rendelkező könyvet mi tehet nem csak jóvá, de tökéletessé? A szereplők!
Annyira, de annyira örültem, hogy nem a szokásos sablonszereplőkkel nézünk szembe! Sok dologtól féltem itt a könyv kapcsán, ezeket már említettem fentebb, de talán a legjobban attól rettegtem, hogy ez az egész olyan lesz, mint a Beavatott sorozat: eredeti, új gondolatokkal teli háttér sztori, kellemes írásmód, nulla főszereplő-, és mellékszereplő személyiség. Mert igen, olvastam a Beavatott sorozatot. Bár ne tettem volna.
De persze megint feleslegesen izgultam (miért stresszelek én ennyit, most komolyan?), mert a szereplők nem csak hogy szerethetőek, de még jól kidolgozottak is! Kíváncsi voltam például, hogy az írónő meg tudja-e jeleníteni azt, hogy mit okozott Pippában az öt egyedül töltött év, mert lássuk be, ilyesmi nem tűnik el nyomtalanul az emberből. A néha picit beteges gondolataitól (ami persze a magánynak tudható be) Pippa egy erős, céltudatos főhősnő, akire fel lehet nézni, és ennék én nagyon örülök. A másik főszereplő, Ruben, szintén egy sötétebb múlttal rendelkező, fájdalommal teli főhős, de ő is küzd, és életben marad, és nagyon aranyos, ahogy bármit megtenne a lányért. Annyi jó személyiséggel felruházott szereplőről olvashatok mostanában, hogy a régi, „szürke kisegér és a szexi valakije” felállások szinte már csak rossz emlékek. Jaj de jó érzés!
Szóval igen, itt egy remek sztorival, remek írásmóddal rendelkező könyv, remek szereplőkkel.
Na de akkor mit hagytam ki?
Szerintem már tudjátok is.
A borító.
Hajjaj.
Figyeljetek, én megpróbáltam szeretni. Komolyan. Sokat nézegettem suliban, próbáltam benne megtalálni a szépet, de… egyszerűen nem ment. És annyira sajnálom, valószínűleg bennem van a hiba, ezt jól tudom. De akkor sem tudom erre azt mondani hogy jó. Mert nem jó.
Nem azt mondom, hogy nem szép a képen a csajszi, mert nagyon izé csinos meg minden, de… talán túl közeli a kép, vagy nem is tudom.
A szörnyű dolog, az az, hogy még hasonlít is rám, a különbség csak annyi, hogy nekem világoszöld a szemem, nem sárga.
Szóval kerek perec kimondom: nem tetszik a borító. Tényleg kár, mert egy ilyen jó könyv megérdemelné, hogy csak jót mondjak róla, de ez a borító bizony le fogja húzni a pontozást. (Nem baj mert a második részé az tetszik ám, már meg is vettem, senki se féljen :D).
Tehát most, hogy mindent elmondtam, pontozzunk.
Borító: 10/8
Karatkerek: 10/10
Történet: 10/10*
Összefoglalva: 10/9
Ezt a könyvet főleg azoknak ajánlanám, akik még nem olvastak hasonló műfajból, vagy esetleg tartózkodnak a magyar könyvektől (ami egyébként hülyeség, mert rengeteg remek magyar könyv van, például a Leányrablás Budapesten, vagy az Enigma sorozat). Továbbá szerintem nyugodtan mehet minden korosztálynak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, de azért arra figyelni kell, hogy aki nem bírja a káromkodást, az készüljön fel, mert itt azért van egy-két szép szó. Nem sok, és nekem még mondjuk tetszett is…
Tehát ha még nem olvastad a könyvet, gyorsan vedd meg, mert garantálom, hogy ezt nem akarod kihagyni:).
