Leiner Laura - Hullócsillag (Bexi sorozat 2.)
Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.
Ezt nem hiszem el.
Leiner Laura még az utolsó bekezdésbe is tud még egy csavart tenni. Ilyen nincs.
Bevallom, nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy ne kezdjem el olvasni az Illúziót, hanem előbb írjam meg ezt a cikket. Nem szívesen olvasok egyszerre több könyvet (bár mostanában elég sokszor fordult ez elő), mivel akkor fenn áll a veszélye annak, hogy összekavarodok. Volt már olyan, hogy ezt nem bírtam megállni, így végül egy cikkbe sűrítettem bele egy sorozat két részét, de azóta rájöttem, hogy nehéz egy második részről szóló szöveget anélkül megírni, hogy ne legyen benne első részes spoiler.
De akkor nézzük is!
Szóval Bexi (normális nevén Budai Rebeka) lemeze megjelent, és sikert is aratott, de persze nem lehet nyugta. A kiadója létrehozta a lány alteregóját, aki lényegében ugyanazt csinálja amit ő, és még úgy is néz ki, Márk végül nem nyerte meg a tehetségkutatót, és öt hét alatt rendesen pofára esett, ezen kívül Bekának még a Gerivel kapcsolatos érzéseit is tisztáznia kell. Aztán ez az alapvető állapot ha lehet még zavarosabbá válik, amikor egy szerencsétlen véletlen következtében Körte csapatát felkérik egy utazási forgatási műsorra Londonban.
Mint azt a Késtélről szóló cikkemben korábban kifejtettem, imádom hogy Leiner Laura könyvei mostanság legfőképpen a káosz, a rohanás köré épülnek (Bábel, Akkor szakítsunk, Késtél és így tovább). Amikor elkezdtem a könyvet, kíváncsi voltam, hogy az írónő tud-e mutatni egy új fajta káoszt, és hál’ istennek tudott. A hasonló séma ellenére ez a kötet sem volt unalmas, és ahogy elolvastam a következő hátulját, ez nem fog változni. :D
Annak ellenére, hogy most egy kicsit jobban is megismerhettük a karaktereket, vannak páran, pontosan ketten, akiket továbbra sem értek. Az egyik Márk, akinek úgy látszik nincs semmi megjátszós hátsó oka arra, hogy ilyen furcsán önimádó legyen, hanem ő csak ilyen. Bár annak örültem volna, ha egy kicsit jobban kibontakozik, de kezdem úgy érezni, hogy nála nincs mit kibontani. Ez mondjuk nem feltétlenül baj, lehet hogy én vagyok túlságosan a Végzet Ereklyéi sorozaton nevelve, hogy arra gondolok, minden arrogáns karakter mögött van valami más is. Na mindegy. A másik szereplő, akit a kelletnél kevésbé ismertünk meg (szerintem), és ebben a kötetben már a viselkedését se nagyon értettem, az Anti. Nem lett volna rossz, ha van több barátos jelenet, mert én még mindig nem tudom, hogy Beki és Anti hogyan ismerkedtek meg pontosan. Na, vagyishogy ezt tudom, csak azt nem, hogy miért barátok. Közös az érdeklődésük? De pontosan hogyan? Miket szoktak csinálni azon kívül, hogy Anti állandóan Bekáéknál lóg? Szoktak egyáltalán ezen kívül más dolgokat csinálni?
Nekem össz-vissz ennyi volt, ami kicsit szúrta a szememet. Semmi más.
A sztori mind mindig most is pörgős volt, és még izgalmasabb, fordulatosabb, mint az előző kötetnél. Az írásmód az írónőtől megszokottan pörgős, kevés leírással, ami egyáltalán nem baj, sőt egy ilyen könnyed könyvnél még jó is. Összességében nekem továbbra is nagy kedvencem, és alig várom, hogy olvashassam a sorozat következő részeit, és Leiner Laura újabb könyveit.
Borító: 10/8 nem vagyok tőle elájulva, de nem is mondom, hogy nem tetszik. Csak nem szeretem a rózsaszínt.
Karakterek: 10/9 örülök, hogy jobban megismerkedtünk némelyikükkel, viszont Márkot és Antit egyenlőre nem igazán értem. Na talán majd a következő kötetben.
Sztori: 10/10 vicces, lendületes, fordulatos. Imádtam.
Összességében: 10/9
