Susan Ee - Angelfall (Angyalok bukása)
Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.
Szereted a romantikus, nyáltól csöpögő angyalos könyveket? Igen? Akkor ezt ne olvasd el.
Ebben a könyvben körülbelül annyi százalék angyal van, mint amennyi gyümölcstartalom egy nestea üdítőben (vagyis nagyjából semennyi).
Mindenki készüljön fel arra, hogy ha egyszer ezt elkezdi olvasni, az addig nem hagyja abba, amíg ki nem olvassa. De nem viccelek, még az is nagy kihívás volt számomra, hogy legalább egy gyors zuhanyzás erejéig letegyem. Egyszerűen hihetetlen ez a könyv. Nem jutok szóhoz komolyan.
A történet egy lerombolt világban indult, egy tizenhét éves lány szemszögéből elmondva, az írásmód pedig jelen idejű. Tartottam attól, hogy emiatt kicsit elsietett lesz a dolog, és hogy majd kevés lesz a leírás, de mint kiderült megint feleslegesen stresszeltem. Miért gondolok én mindig a legrosszabbra?
Leírás volt elég, sőt, néhol talán még túl sok is. Gondolok itt a szétmarcangolt hullás részekre meg a hasonló finomságokra. Itt kihangsúlyoznám, hogy ez a könyv elsősorban disztópia nem pedig „angyalos könyv”. Mert hát hogyan is képzeljük el mi az angyalokat? Erős, gyönyörű, szárnyas emberszerű valamik, akik csakis azért vannak, hogy az emberekre vigyázzanak meg hogy virágmezők fölött röpködve tegyék szebbé a világot.
És akkor jött Susan Ee és letarolta ezt az egész illúziót.
Itt az angyalok még a legkevésbé sem kedvesek, sőt. Azért jöttek, hogy mindent és mindenkit elpusztítsanak, mindezt minden erőfeszítés és bűntudat nélkül. A világból hat hét után nagyjából semmi sem marad, csak füstölgő romok, köztük a világukat kétségbeesetten gyászoló emberekkel. Egy ilyen nehéz életben kell helytállnia főhősünknek, a tizenhét éve Penryn-nek, akinek nem csak saját magát, hanem a beteg anyját és a mozgássérült húgát is meg kell védenie a veszélyektől. Miután mindhárman szemtanúi lesznek ahogy több angyal megkísérel megölni egy másikat, Penryn kishúgát Paige-et az egyikük elragadja a kerekesszékéből és elrepíti. Mindeközben a gyógyszereit nem szedő beteg anyuka elkóborol, egyedül hagyva a tizenhét éves főhősünket, aki más kiutat nem látva a helyzetből, felkaparja az úttestről a haldokló, szárnyaitól megfosztott angyalt és ápolni kezdi, hogy aztán összefogva elindulhassanak San Francisco-ba, az angyalok Fészkébe.
Na most egy ilyen felállás alapján az ember tudja, hogy nem kispályás könyvről van szó. Ha valaki meg akar írni egy ilyen sztorit, akkor mindenek előtt ki kell dolgoznia a karaktereket, mert e nélkül elvérzik a könyv.
Szerencsére az írónő megugrotta azt a bizonyos szintet, ami ehhez kellett, és megkaptuk a tökéletesen kidolgozott főszereplőnket. Penryn mindent megtesz azért, hogy megmentse a húgát, és gondolkozás nélkül utána ered, még csak figyelembe sem véve a lehetőséget, hogy esetleg meghalhat. A férfi főhősünk a szárnyaitól megfosztott angyal Raffael (alias Rafi) akár lehetne az a tipikus álompasi is, ha eltekintünk a ténytől, hogy volt verekedős jelenete Penryn-nel. Meg egyébként is, ez a könyv nem igazán a romantikáról szól, sokkal inkább egy olyan kapcsolatról, amit küzdelem és fájdalom kovácsolt össze, egy küzdelmes utazás során, egy porig rombolt világban. És bár Rafi életéről nagyon keveset tudtunk meg, de azt hiszem ezúttal el tudok tekinteni attól, hogy a karaktere nem volt annyira kidolgozott, mint Penryn-é.
A lendületes, pörgős írásmód és a lebilincselő leírások mellett a történet is megállta a helyét, csak kapkodtam a fejem olvasás közben. A legjobban a bunyózós jelenetek tetszettek, tényleg úgy éreztem, hogy az írónő maga is tud egyet s mást az önvédelemtől, vagy csak hogy rettentően alaposan utána nézett.
Ez a könyv zseniális. Az egyetlen hibája az, hogy nem lehet letenni. Mást nem tudok elmondani.
Összegezzünk!
Karakterek: 10/9 Rafi előéletéről azért nem ártott volna legalább szót ejteni… na majd a következő kötetben:)
Borító: 10/10 Nagyon tetszik, a színe is, a szárny is minden. Imádom.
Történet: 10/10 Kétségkívül rettentően eredeti, nem az a tipikus világvége könyv, és nem is tipikus angyalos könyv a kettőnek valami összegyúrt, véres változata.
Összesítve: 10/9.5
Mint a cikk elején már mondtam, a könyvet azoknak nem ajánlanám, akik valami romantikus-angyalos sztorit keresnek, mert akkor csalódni fognak. Akik azonban szeretik a disztópiákat, azok nyugodtan kezdjenek bele, nem fognak csalódni. Viszont azért arra figyeljünk, hogy a Vörös Pöttyössel most ismerkedő fiatalabbkák kezébe ne nagyon kerüljön, mert van pár trutymákolós leírás és durva verekedős jelenetek. Bár aki ezeket bírja, az nem fog megállni a fejlődésben a könyv hatására, annyira azért nem borzasztó. :D
Nekem összességében nagyon tetszett, egyszerűen beszippantott, egy nap alatt kiolvastam. Azonnal elkezdem a második rész, egyszerűen nem bírom ki.
Sziasztok! :)
